Hogyan vált a kilencvenes években a mindennapok részévé az RFID? Mely vállalatok voltak a fejlődés motorjai? Hogyan oldották meg a nagyobb olvasási távolság problémáját?
IBM, Bosch, Philips – a nagyok is letették a voksuk az RFID mellett
Ahogyan az átlag ember egyre több helyen találkozott a rádiófrekvenciás azonosítással, úgy lett egyre nagyobb üzlet a technológia fejlesztésébe és a gyártásba fektetni. Ekkorra már a síbérletektől az autópálya díjfizetésig hétköznapi dolognak számított az RFID.
Egyre több cég lépett be az RFID piacra: IBM, Philips, Texas Instruments, Micron, Alcatel, Bosch, hogy csak a legismertebb neveket említsük.
UHF RFID – megszületett a 6 méteres olvasási távolság
A kilencvenes évek elején az IBM fejlesztette ki az első UHF RFID rendszert. Az eddig problémát okozó kis olvasási távolság tekintetében áttörést értek el. Ez még nagyobb olvasási távolságot biztosított (maximum 6 méter) és gyorsabb adatátvitelt. Az IBM véghez vitt néhány projektet a Wal-Mart-tal közösen, de mikor a fejlesztések nem váltották be a hozzáfűzött reményeket és finanszírozási gondok is adódtak, értékesítette a szabadalmakat és a technológiát az Intermec-nek.
Az Intermec több rendszert is tudott implementálni, azonban a technológia akkor még drágának bizonyult. Az értékesített RFID rendszerek kis száma és a nyitott nemzetközi szabványok hiánya miatt nehézkes volt a technológia terjedése. 1999-ben az UHF RFID lendületet kapott, amikor a Uniform Code Council, az EAN International, a Procter & Gamble és a Gillette megalapították az Auto-ID Centert a Massachusetts Institute of Technology-n.
David Brock és Sanjay Sarma vezetésével kifejlesztették az olcsó – memóriás mikrochipet is tartalmazó – RFID tag-et. Elképzelésük az volt, hogy csak egy sorozatszámot tárolnak a tag-ben, ami így kis memóriával olcsóbb lesz és a sorozatszám alapján egy internet alapú adatbázisból kereshető ki további információ a termékről.